Bővebben a Gyógyító Jó Szellemlényekről

Kik a Gyógyító Jó Szellemlények?
Isten szeretetének kegyelméből, a Gyógyító Jó Szellemlények, a Fény Entitások (más szóval "Entitások" vagy "Szellemorvosok") munkálkodnak és segítenek az embereken a gyógyítás minden formájában.

2012. 12. 21. óta megváltozott az, hogy egy férfi médium csak férfi Entitásokat testesíthet meg, míg egy női médium csak női Entitásokat testesíthet meg. Vannak olyan női médiumok, akik a Férfi Entitásoknak az erejét, energiáit képesek közvetíteni, áramoltatni és ezáltal tudnak segíteni a fizikai szinten.

Ezen eljárás során szükség szerint más (férfi és női ) energiák is segítenek a háttérben vagy éppenséggel az előtérben. A gyógyító eljárásban (például a spirituális beavatkozások során) több ezer Entitás is részt vehet a segítségnyújtásban.

Kik a Gyógyító Jó Szellemlények, az Entitások?
Ők rendkívülien fejlett és jótékony szeretet–fény–jó–szellemlények, akik valaha a Földön éltek és gyógyítói vagy Isteni szolgálatot teljesítettek az Isteni Szent Szeretet jegyében. Például Loyolai Szent Ignác, akit XV. Gergely Pápa 1622-ben szentté avatott.
Nincsen szükségük többé már a Földre való fizikai újjászületésre, de szellemi szinten az emberiség segítése által továbbra is folyamatosan fejlődnek. Az Ő fejlődésük úgy történik, hogy amikor sikerül meggyógyítaniuk egy Lelket vagy az adott ember életében beköszönt a harmónia, a szeretet, béke, egészség és a boldogság, ezáltal az Ő rezgésük is emelkedik (a szeretettel teli rezgésük), hiszen sikerült megmenteniük egy újabb földi halandó Lelkét, akinek sokkal jobb lett a fizikai élete, mint volt, illetve Lélek szinten a fizikai útjuk végén visszavezetik őt Isten Szent Házába.
Időnként felfedik (személy) azonosságukat, de nem mindig. Sokszor képesek meditatív állapotban megmutatni magukat, ha van meditatív látásod.

Ezek a rendkívüli segítők elhunyt emberek szellemei: orvosok, sebészek, fogorvosok, pszichológusok, terapeuták, gyógyszerészek, nővérek, tudósok, teológusok, filozófusok, filantróp személyek, újságírók, szentek, Jezsuiták, papok, misszionáriusok, mártírok, médiumok, tanítók. De vannak közöttük politikusok, lovagok, királyok, vezetők és egyéb fontos személyiségek.

Vannak még olyan Jó Szellemlények is , akik sosem éltek fizikai testben a Földön, de Isten akaratából lejöhettek és segíthetnek nekünk embereknek. Ilyen Entitás aki megnevezte magát: Dom Ingrid és Amor.

Mindegyiküknek megvan a saját "szakterülete", képesek megérteni minden problémánk gyökerét és azt, hogy hogyan lehet azokat számunkra a legjobb módon orvosolni. Letapogatják (beszkennelik) egy személy energiamezőjét, auráját, csakráit, hogy kiderítsék mire van szüksége és különféle eljárásokat tanácsolnak ahhoz, hogy a gyógyítás és a megtisztulás megkezdődhessen.
Minden személlyel mind a négy szinten foglalkoznak: érzelmi, mentális, fizikai és Lelki-Szellemi szinteken is.
Gyakran a gyógyulás a lélek "készenlétén" alapul (mennyire van kész a változásra, gyógyulásra).

Amennyiben úgy döntesz, egész életedben veled maradnak és segítenek neked, amikor kéred. Az Gyógyító Jó Szellemlények, Entitások mindazoknak elküldik energiájukat, akik segítséget kérnek.

Az Entitások a munka felét végzik el és Te vagy a felelős a másik féléért.
Ez közös munka, partnerség. Erőfeszítést kell tenned önmagadért.
Isten szeretete a valódi gyógyító erő!